6. fejezet

Reggel Poppy mellett ébredtem. Ő még aludt. Rápillantottam a telefonomra, hogy megnézzem hány óra: 9:47. Úgy döntöttem, hogy megint megpróbálom elérni Harryt. A telefonom kicsöngött, ami azt jelentette, hogy nincs kikapcsolva, valószínűleg ébren van már. Egy női hang szólt bele: " A sípszó után hagyjon üzenetet!". Kinyomtam a telefont, mielőtt sípolt volna.  Poppy mocorgására lettem figyelmes. A fejét a párnájába nyomta és úgy motyogott valamit. Tudtam, hogy ébren van.
 - Nem értem ám - mondtam neki monoton hangon.
Felém fordította fejét.
 - Kit hívtál? Harryt?
 - Igen. Bocsánatot szeretnék kérni tőle a tegnapi miatt, de nem veszi fel. Gondolom nagyon haragszik.
 - Miért is? - el is felejtettem, hogy nem mondtam el neki, hogy miért hívogatom.
 - Hoppá, bocsi. Tegnap elhívott az úszóversenyére, amit megnyert azt hiszem, mert a vége előtt küldted az sms-t, én meg idejöttem. Azt hiszem fontos volt számára a verseny én meg otthagytam.
 - Vagy az volt a fontos neki, hogy ott légy. - vigyorgott. Neki dobtam egy párnát az arcának. - Áúú!
 - Megérdemelted! És hányszor mondjam el, hogy CSAK barátok vagyunk?!
 - Aha, aha, persze, csak barátok. De azért vigyázz vele! Hallottam róla egy-két dolgot.
 - Például?
 - Nagyon sok "barátnője" volt. - mutogatott idézőjeleket a levegőben - Meg azt is hallottam, hogy állítólag használ valamilyen szert versenyek előtt.
 - Az első valószínű, hogy igaz, mert nálam is elég furán próbálkozott be, amikor találkoztunk - emlékeztem vissza apa üzleti partyjára. - A második szerintem nem igaz, mert annyira nem úszott jól, mint amikor valaki bevesz ilyen "gyógyszereket".
 - Jó, te tudod, de én szóltam!

Poppyval lementünk a konyhába reggelizni. Mrs. Jones - vagy talán Ms. Parker? - tojást sütött. Mr. Jones az asztalnál ülve olvasta az újságát. Mi is leültünk, majd Poppy anyukája is. Mosolyogva beszélgettünk. Az, hogy Poppy szülei elválnak, egy cseppet sem érződik a családban. Semmi feszültség, semmi veszekedés. Az én szüleim persze veszekedve váltak el. Azóta csak akkor beszélnek egymással, amikor rólam van szó. Vagyis az anyához utazásom időpontját. De lehet, hogy ez náluk máshogy történik majd, nem tudom.

A reggeli elfogyasztása után megbeszéltem Poppyval, hogy holnap én viszem el az egyetemre, majd hazamentem. Párszor megpróbáltam hívni Harryt, de ugyanúgy nem vette fel, mint az eddigi próbálkozásaimnál. Úgy döntöttem, hogy hagyom a francba az egészet. Ha ilyen kibaszott makacs, akkor én minek erőlködjek? Nem kell nekünk barátoknak lennünk.

Másnap

Poppy háza előtt álltam meg a kocsimmal. Kint várt az ajtó előtt. Amint meglátott, az autó felé kezdett futni, hihetetlen gyorsasággal szállt be mellém.
 - Esernyő? - kérdeztem tőle, arra utalva, hogy ez alatt a pár méter alatt is - szépen fogalmazva - szarrá ázott.
 - Á, minek az?!
Egy nevetéssel nyugtáztam ezt az egészet. Elindultam az egyetem felé. Nagyon koncentráltam vezetés közben, mert nem szeretek nagyon vezetni esőben, mivel ilyenkor csúsznak az utak.
 - Felvette? - kérdezte Poppy végül.
 - Nem. De nem is baj. Ha ő nem veszi fel, akkor én miért erőlködjek?
 - Talán igazad van..
 - Nem talán. Nekem igazam van - nem  néztem rá, mert az utat pásztáztam szemeimmel.

Kiszálltunk  a kocsiból, majd az esernyőm kíséretében - mert én ugye hoztam magammal - bementünk a hatalmas épületbe. Az előadóterembe vettük az irányt.
Leültem a helyemre, ami elég távol volt Poppytól. Mi döntöttünk így, mert ha tanulni is akarunk valamit, akkor messze kell lennünk egymástól. A jegyzeteimet néztem át, amikor Jason leült mellém.
 - Szia! - köszöntöttem mosolyogva a fiút.
 - Szia Anne! Hogy vagy?
 - Köszönöm jól. És te?
 - Én is. Van kedved este moziba menni? - kérdezte. Nem szeretem amikor ilyeneket kérdez, mert tudom, hogy többet érez irántam, mint barátság, de én nem tudom viszonozni az érzéseit. Láttam rajta, hogy előre fél a válaszomtól. Már sokadszorra hív el valahova. Nem tehettem meg, hogy megint nemet mondok neki. Ahhoz túlságosan szeretem, hogy megbántsam, megint.

 - Igen, van. - adtam meg magamat.
 - Remek! Akkor 7-kor átmegyek hozzátok, aztán elsétálunk majd a plázába. - széles mosollyal mondta el tervét. Bólintottam egyet, aztán az ajtóra pillantottam, ahonnan épp jött ki a tanárunk.

***

Az esti mozizáshoz készülődtem. Miután elkészültem, nem kellett sokat várnom Jasonre, mert pontos volt. Sokat beszélgettünk a sétálás alatt. 

Beültünk valami romantikus filmre, ami - hogy is mondjam - elég unalmas volt. Ahogy láttam Jason is unta, mert azt hiszem elaludt. 

Hazakísért, közben kiröhögtük a filmet, ami egyikőnknek sem tetszett igazán. Igazából egyikőnknek sem tetszett. Egy picit sem. Az ajtónk előtt beszélgettünk, amikor a szemem sarkából megláttam a házunk felé siető Harryt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, úgy döntöttem megcsókolom Jasont. A tervemből egy igen hosszú csók lett. Lihegve váltunk el egymástól. Odapillantottam, ahol nemrég még Harry állt, de ekkor már nem láttam. Mosollyal nyugtáztam, hogy a magánakcióm, hogy féltékennyé tegyem Harryt, sikeres volt.