5. fejezet

A telefonom csörgésére ébredtem. Az ágyam melletti asztalkán kezdtem a kezemmel keresgélni, míg arcomat a párnába temetve nyögtem egyet. Megtaláltam a telefonomat (közben ledöntöttem az ébresztőórámat), majd fogadtam a hívást.
 - Háló? - nyögtem bele a telefonba fáradtan. Felvettem a földről az órámat, ami 6:03 - at mutatott.
 - Aludtál még? - kérdezte egy rekedtes hang, aminek a tulajdonosa hallhatóan mosolygott.
 - Nem Harry. Már 3 óta ébren vagyok...Szerinted mit csinálnak általában az emberek szombaton, 6 órakor?
 - Bocsi - hamar túllépett a témán. - Csak azt szeretném kérdezni, hogy van - e kedved eljönni ma az úszóversenyemre?
 - Ühümm - mondtam fáradtan - Hánykor?
 - 10 - kor, a versenyuszodában.
 - Oké, ott találkozunk. Szia Harry! 
Kinyomtam, meg sem várva  válaszát. A telefonomat visszatettem az asztalra, majd nehézkesen felálltam a puha, meleg ágyból. Elindultam a fürdőszoba felé. Az ajtajából még egy fájdalmas pillantást vetettem az kényelmes ágyamra. Lemondóan sóhajtottam egyet, majd nehézkesen beléptem a fürdőszobámba.

***

Beültem az autómba, majd lehajtottam a kocsifeljáróról. Útközben bekapcsoltam a rádiót, amin egy kedvenc dalom ment, a Troublemaker . Imádom ezt a számot, mindig jó kedvem lesz tőle. Amúgy is szép nap volt, sütött a nap, kellemes idő volt. 
Énekelve vezettem el a versenyuszodához. A leparkolt autót elhagyva mentem be a hatalmas épületbe. A medencéhez közeledve egyre hangosabbak voltak a zajok, melyek valószínűleg a nézőtérről jöhettek. A terembe belépve érzékeimet megtöltötte a klóros víz illata. A hatalmas tömeg között a szememmel kerestem üres helyet. A medence közelében sétáltam, amikor egy hatalmas kéz megragadta a csuklóm. Ijedtemben megugrottam, majd lassan hátrafordultam. Harry mosolygós arcával és félmeztelen testével találtam szemben magam. Alsó ajkamat beharaptam, miközben végigmértem  tökéletes testét. 
 - Örülök, hogy eljöttél - mosolygott.

 -  Ümm..Hova üljek? - ez volt a legértelmesebb mondat, amit ki tudtam préselni magamból. Végignéztem a lelátón, ahol a tömeg izgatottan várta a versenyt. 

 - Gyere - megragadta a kezem és maga után húzott. 

A medence előtti kis részhez vitt, ahol Harry felkészítői ültek. Az edzője mellé ültetett le, azzal az utasítással, hogy itt remekül fogom látni.

 - Sok sikert! - kiáltottam utána. Egy mosollyal nyugtázta mondatomat. 

A versenyzők felsorakoztak a medence előtt. Az indulást jelző duda megszólalt, Harryék beugrottak a medencébe. Az edző önkívületi állapotban ordított. Mintha hallaná a víz alatt... Jó, ilyenkor szurkolni kell. Magasságomnak köszönhetően az egész versenypályára ráláttam. Harry vezetett. Én is elkezdtem kiabálni a nevét, biztatásképp. 
Az utolsó fordulóban voltak, amikor telefonom pittyegni kezdett.  Poppy üzent: " SOS ". Felkaptam a táskámat és rohanni kezdtem kifelé. 
Ez egy vészjel, amit csak olyankor írunk egymásnak, amikor óriási a baj. Ilyenkor a másik mindig fut az sms feladójához. Mindent otthagyunk és csak rohanunk egymáshoz. Rendkívül siettem, mert Poppy nagyon rosszul kezeli az ilyen SOS helyzeteket. Régen vagdosta magát, nem akarom, hogy megint ebbe a hibába essen. A kocsikulccsal babráltam. Természetesen soha nem tudok beletalálni a lyukba, amikor sietni kell. Végre a kulcs bekerült a helyére, gyorsan elfordítottam a zárban. Beültem a kocsiba és amíg bekötöttem magam, azon agyaltam, hogy juthatok el leghamarabb Poppyékhoz. Kigurultam a parkolóból és a város utcáit róttam.

Harry szemszöge

Feljöttem a víz alól. Levettem szememről az úszószemüveget, majd rápillantottam az eredménytáblázatra. Nyertem. Az edzőm kisegített a vízből. A szemeimmel Anne-t kerestem, aki már nem volt ott, ahol hagytam.
 - Hol van Anne? 
 - Elment - mondta egyszerűen az edzőm, majd újra örülni kezdett a győzelmemnek. 
Dühös voltam Annere, amiért itt hagyott. Idegesen mentem be az öltözőbe. Felkaptam a telefonom, majd tárcsázni kezdtem. A hangpostája beszélt. A mobilomat a falhoz csaptam. Mi van ha baja esett?

Anne szemszöge

 - Poppy! Poppy! - kiabáltam a lakásukban. Nem jött válasz. Bementem a szobájába. Az ágyon találtam meg, magzatpózba kuporodott és sírt. - Poppy! Mi történt? - Odaültem az ágyhoz és felültettem.
Kifújta az orrát. Szemeiből kitörölte a könnyeit. Szólásra nyitotta a száját, de újra sírni kezdett. Átöleltem. A sírástól a kezeimben rázkódott. Próbáltam csitítani, kevés sikerrel. Valami nagy baj lehet, ha ennyire sír.
 -A..a..a..a..anyáék e-elvá-há-hálnak - talán most még jobban sírt mint eddig. 
Lesokkolt az új információval. HOGY MI? Poppy szülei tűntek a mintapárnak. Szerették egymást. Mindenki irigyelte őket, mert még senki nem látott ilyen tökéletes házasságot. Vagy ez csak a felszín volt?
Értem, hogy P mért sír ennyire. Mindig azt hitte, hogy tökéletes az összhang a szülei között. Számára ez az egyik legrosszabb, ami történhetett.

***

Miután Poppy megnyugodott, írtam egy sms-t Harrynek.

"Nagyon sajnálom."

Nem válaszolt. Megértem, én se válaszolnék magamnak. Poppy kikapta a kezemből a telefonomat.

 - Harry? Te Harry Styles-sal randizol? - nagy, kíváncsi szemeivel fürkészett.

 - Mi nem randizunk - sütöttem le a szemem.

 - De tetszik, nem? - kérdezte izgatottan. Érdekes, hogy milyen gyorsan meg tud változni a hangulata.

 - Nem - vágtam rá egyből. És ezzel el is árultam magam.

 - Hazudsz! - vigyorogva mondta. 

 - Jó, és? Mi van ha tetszik? Úgy is csak barátok vagyunk.

 - Ahaaaaaa - mondta még mindig vigyorogva. Körbeforgattam a szemeimet és rámosolyogtam barátnőmre. Poppy olyan gyerekes. De nagyon szerethető. 

Mindennél jobban szeretem.