20. fejezet

Hii, everybody.
Megérkeztem. :) Mint észrevehettétek a blog - megint - új fejlécet kapott. Más hangulatú az egész, mert úgy döntöttem, hogy más irányba viszem a történetet, mint szerettem volna. De az maradjon titok, hogy mi lett volna és mi lesz. 
Igen, tudom, hogy régen nem hoztam részt. Kedvem sem volt, időm se, wifi se. Sajnálom. Nincs időm rá. Nem panaszkodni akarok, de ez az igazság. Tanulni sincs sok időm, most még javítanom is kell majd szünet után. Ezért úgy döntöttem, hogy a blogot ideiglenesen újra SZÜNETELTETÉSRE bocsájtom. Tényleg sajnálom. Próbálok hozni részeket, remélem, hogy havonta tudok majd felrakni részt. Rendszertelen lesz az egész. Tényleg sajnálom..
De most itt az új, ami talán egy kicsit kárpótol titeket. Ennek a vége lesz az, ami miatt a történet meg fog változni, remélem tetszeni fog:)

- Gyere be – szóltam a kopogtató Harrynek.
- Apukád engedett be – dobta le a táskáját a sarokba, lábával berúgta maga mögött az ajtót.
- Reméltem is. – néztem fel a laptopomból és Harry értetlen arckifejezésével találtam szembe magam – Rajta kívül nincs más itthon, ha nem ő lett volna, akkor egy szellem engedett volna be – magyaráztam.
Harry értetlenül meredt rám, aztán közelebb jött hozzám. Mögém állt és nézte, amit csináltam.
- Mindjárt végzek, csak még ezt elolvasom, oké? – felnéztem a fiúra, aki bólintott egyet, majd adott egy szűzies csókot a számra és leült az ágyamra. Telefonját nyomkodta, amíg én tanultam.
Kb. fél óra után végeztem mindennel. Felálltam az asztalomtól és Harryhez léptem. Szorosan mellé ültem, lábaimat átvetettem az övéin. Harry egyik kezét rátette combomra, másikkal átölelt.
- Szia – mosolygott és ajkait rányomta az enyéimre. – Készen vagy mindennel? – kérdezte, amikor elválltunk egymástól.
- Igen – mondtam fáradtan.
- Van kedved elmenni valahová? – érdeklődött kedvesen.
- Ümm, nem maradhatnák itt? Elfáradtam…
- De – mosolygott.
- Köszönöm – válaszoltam, majd megcsókoltam. Lassú csókunk elhúzódott, eldőltünk az ágyon.  Ajkaimmal csókokat szórtam különböző pontokon az arcán, majd rátértem a  nyakára. Nem felejtettem el az ígéretemet, a múltkorit visszakapja. Ajkaimmal először csókokat leheltem a nyakára, majd szívni kezdtem bőrét. Fogammal többször durvábban súroltam az érzékeny területet, aztán miután úgy gondoltam, hogy a folt eléggé látszódni fog, eltávolodtam az alattam fekvő fiútól. Harry eltűrte a hajamat, hogy rálásson a foltra, amit ő okozott tegnap. Nagy lila folt díszítette a bőrömet. Harry elégedetten mosolygott, majd a nyakához ért.
- Mondtam, hogy visszakapod – vigyorodtam el én is. – Holnap jól fog látszódni – haraptam rá az alsó ajkamra.
- Hmm. Csak ezért?
- Igen. Így mindenki tudni fogja, hogy az enyém vagy – ismételtem meg a szavait.
- Csak a tiéd – duruzsolta fülembe és megcsókolt.

Másnap

Az uszoda klóros illata töltötte meg érzékeimet. A nézők többsége már a lelátón ült, de sokan mászkáltak még. Az ölöző felé közeledtem, ahol Harry tartózkodott. A hosszú folyosón végighaladva hallottam, ahogy néhány edző biztatóan ordít a versenyzőjének. Érdekes módszer..
Megfogtam a hideg kilincset és benyitottam az öltözőbe. Harry háttal állt nekem, de ahogy hallotta az ajtócsapódást, megfordult.
- Hogy jutottál be, baby? – mosolyogva indult felém.
- Végigsétáltam a folyosón és bejöttem – ismertettem az utamat.
- Ja, jó… Azt hittem őrzik a bejáratot, de ezek szerint nem.. – gondolkodott.
- Amúgy csak sok szerencsét jöttem kívánni, kint szeretném nézni a versenyt. Szóval, sok szerencsét – pipiskedtem fel, majd adtam egy puszit telt ajkaira.
- Csak ennyit kapok? – szomorodott el.
- Majd a verseny után.
- Hmm, azért megéri sietni – vigyorgott és közelebb hajolt hozzám. Egy csókot lopott tőlem. Szó szerint.
- Hé! Ez így nem ér! – „háborodtam” föl és kimentem az öltözőből.
- Anne! Gyere már vissza! – kiabált ki. Hangján érezni lehetett, hogy jól szórakozik.
- Sok sikert Harry! –kiáltottam én is.
*
Felültem a lelátóra és a tömegen nézelődtem. Ismerős arcokat kerestem, de rájöttem, hogy nem fogok találni. Talán Harry barátai itt vannak, de még nem mutatott be nekik. Igazából még senkinek nem mutatott be. Talán szégyell engem?

A versenyzők neveit bemondták a hangszórón és egyesével jöttek ki az öltöző felőli részről. Mikor Harry jött ki, hatalmas üdvrivalgás és vastaps követte lépteit. Göndör fürtjeit elfedte az úszósapka, furcsa volt nem a látni őket. Levette az edzőnadrágot és a felsőt, amin a szponzorai logói voltak és így mindenki megcsodálhatta remekül kidolgozott felsőtestét. Alsó ajkamba haraptam, amikor megláttam. Még innen messziről is ilyen hatást kelt ki belőlem.
Az összes versenyző felsorakozott, a szemükre helyezték a szemvédőt. A duda megszólalt és Harryék beugrottak a vízbe. Az 50 méteres pályán másodikként fordult, a tömeg pedig ordítozott. Különböző versenyzők nevét kiáltva szurkoltak nekik. Harry nevét is gyakran kántálták. Én is beálltam a sorba, teli torokból kiabáltam, tudva, hogy egyébként nem hallja. De az emberben ilyenkor benne van a drukk, és izgul a versenyzőjéért. Mi is így tettünk, és vártuk, hogy Harry előrébb kerüljön. A második fordulóban és a harmadikban is tartotta a második pozíciót. Az utolsó 50 méter következett. A tömeg egyre hangosabb volt, neveket már nem lehetett kivenni a hangokból. Mindenki várta, hogy Harry kielőzze a másik versenyzőt.  A pálya felénél tartottak már és Harry hajrázni kezdett. Meghúzta az egészet és beérte a másik embert. A falat szinte egyszerre fogták meg. A két szurkolótábor egyszerre örült, mert mindketten azt hittük, hogy a „mi” versenyzőnk nyert. A kommentátor nem mondott még ki nevet, nem tudtuk ki a győztes. A tömeg egy emberként hallgatott el és várt. A kivetítő táblán bejátszották lassítva a célba érést. A képen tisztán látszott: Harry nyert. Önfeledt öröm szállt ránk, boldogak voltunk. Harry levette a fejéről az úszósapkát és vigyorogva fogadta a gratulációkat a többi versenyzőtől. Kimászott a medencéből és edzője ölelésben megszorította. Többen is gratuláltak még neki, majd bement az öltözőbe, felvenni a melegítőjét.

Vártunk, amíg elkezdődött a díjátadó ceremónia. Egyedül ültem a lelátón, telefonommal babráltam. Fura érzésem támadt, mintha figyelnének. Felemeltem a fejem a telefonból és körbenéztem. Nem láttam senkit, aki görcsösen figyelt volna, ezért visszatereltem figyelmemet a készülékre. De nem tudtam teljesen ellazulni, még mindig éreztem azt a frusztráló figyelmet, ami szinte kiégette a hátamat.
Fél óra múlva elkezdődött a díjátadó. Először a harmadik, utána a második, majd Harry jött ki. Hatalmas tapsvihar követte a lépteit. A tömeg egyik fele büszkén, a másik illendőségből tapsolt. Én és a körülöttem lévők az első kategóriába tartoztunk. Vagyis próbáltam. Nem tudtam ellazulni, még mindig éreztem, hogy néznek. Próbáltam a fiúra koncentrálni, aki a figyelem középpontjában volt, de nem ment. Harry mosolyogva figyelte az embereket a dobogó előtt. A harmadik helyezettnek átadták a díjat, és felállt a dobogó harmadik fokára. Ugyanígy tett a második is, aztán Harry következett.  Fellépett a legmagasabb fokra és a tömeg őrjöngeni kezdett. Az átadó a nyakába akasztotta az aranyérmet.
Harry büszkén mutatta fel a nyakában lógó érmet. Szemeim pedig megtalálták a zaklatómat...
Max.