9. fejezet

Sokat gondolkodtam éjszaka ezen az egészen, amit Harryvel csinálunk Igazából nem jutottam semmire...Nekem tetszik ő, talán én is tetszem neki. Végig gondoltam azokat a pillanatokat, amiből ezeket levonhattam. Amikor először találkoztunk. Amikor majdnem megcsókolt, de én nem engedtem neki. Azt, hogy egész éjjel velem volt a kórházban, pedig elküldtem. A versenyén otthagytam és ezért megsértődött rám, pedig már számtalan versenye volt az előtt, nélkülem. És a tegnapi. Megverte Jasont, miután látott vele. De lehet, hogy csak én képzelgek bele hülyeségeket.
Ezzel szemben viszont eszembe jutottak Poppy mondatai, hogy csak kihasználja a lányokat. Nem tudom.

Az iskolában egyáltalán nem figyeltem, kattogott az agyam a dolgokon. Arra jutottam, hogy beszélnem kell vele.

Az órák után séta közben küldtem neki egy sms-t.

"Beszélhetnénk? Fontos."

 Hamar jött a válasz. 

15 perc múlva a parkban az öreg fánál.

A parkba vettem az irányt. Korábban odaértem, hiszen közel van az egyetemhez. A fák között átsütött a nap, így meleget adott az amúgy hűvös novemberben. Az öreg fához közeledtem, ami köré padok vannak kirakva. A táskámat rátettem, majd leültem.

 A hűvös szél megfújta az arcomat amitől megborzongtam. Kezeimet a bundás farmerdzsekim zsebébe tettem, hogy felmelegedjenek. A parkban sétáló embereket figyeltem, amikor a kisebb tömegben megláttam Harryt. Még messze volt tőlem és ahogy láttam ő nem vett észre. Haját sapka fedte, így nem láttam gesztenyebarna fürtjeit. 
Felálltam a padról, hogy üdvözöljem. Félve elmosolyodott. Nagy levegőt vett és belekezdett a bocsánatkérésbe, amire nem én kértem.
 - Sajnálom Anne a tegnapit. Elhiszem, hogy nem akarsz velem többet találkozni és megértem. Nem tudom mi ütött belém, csak... - a földet bámulta, miközben hadart.
Mosolyogva hallgattam és úgy gondoltam most vagy soha. Megteszem a sokadik első lépést. Közelebb léptem hozzá és ajkaimat az övéire helyeztem. Meglepődött a tettemen. Pár másodpercig hezitált, szerintem nem egészen fogta fel azt, amit csináltam. Kezeimet a tarkójára tettem, így kicsit közelebb húztam magamhoz. Miután megbizonyosodott arról, hogy én kezdeményeztem, száját kinyitotta és nyelvét lassan áttolta az enyémbe. Hatalmas tenyerei biztosan fogták meg csípőmet. Beleszédültem a csókunkba. Nem akartam, hogy véget érjen, de sajnos levegőt is kell venni. Ajkaink szétváltak, viszont nem távolodtunk el egymástól. Zöld szemébe néztem, amik csillogtak. Egyszerűen gyönyörű volt. Rám mosolygott, adott egy puszit az ajkamra, majd átölelt. Szorosan ölelt, mintha nem akarna elengedni többet. Homlokomat vállára tettem és magamban mosolyogtam. A kezemre - ami még mindig a tarkóján volt - néhány vízcsepp folyt le. Kicsit eltoltam magamtól, hogy szemébe nézhessek. Homlokát az enyémhez tolta. 
 - Edzésed volt?
 - Van. Még mindig tart, csak eljöttem.
 - Nem kellett volna eljönnöd, ez nem volt annyira fontos - füllentettem. Igazából nekem nagyon is fontos volt. 
 - Nem. Ez sokkal fontosabb - mondta, aztán újra megcsókolt.
Elengedtük egymást. Eddig észre sem vettem, hogy hideg van. Odasétáltam a táskámhoz, amit a padon hagytam, hogy felvegyem. Feldobtam a vállamra, ahonnan Harry egyből elvette. 
 - Majd én - mosolygott rám és válltáskámat magára tette.
Egy mosollyal válaszoltam neki. Elindultunk a betonúton a parkban. Egymás mellett sétáltunk. Harry bizonytalanul rákulcsolta ujjait az enyéimre. Ránéztem kezeinkre, majd fel Harryre, aki félve nézett rám. Rámosolyogtam és megszorítottam a kezét. Újra magabiztos lett. 
Olyan mint egy kisgyerek; egyik pillanatban nagyon biztos a dolgában, a másikban már nem. De ő így tökéletes.
Csendben, kéz a kézben sétáltunk céltalanul a fák között.