3. fejezet

Nem a szobámban ébredtem. Egy rideg fehér helyiség fogadott. Minden fehér volt és tiszta. Hamar rájöttem, hogy hol vagyok, mert sokszor jártam már itt. A kórház. Utálom. Körbenéztem a szobában, de mindenhol csak a falak és néhány ágy bámult vissza rám. Ránéztem a kezemre, amin egy göndör hajú fiú feküdt, Harry. Egy pillanatig halvány mosoly villant át az arcomon, de hamar eltűnt onnan. Eszembe jutott a tegnap este. Nagyon dühös lettem rá, mert akaratom ellenére bevonszolt abba a klubba, és most itt vagyok. Megpróbáltam kihúzni a kezemet alóla, de nem ment. Szorította a tenyeremet. Próbálkozásaimra mocorogni kezdett, majd felemelte a fejét. Álmosan nézett fel rám, kezemet még mindig magánál tartotta. Megpróbáltam  közömbösen nézni rá. Végre elengedte a kezemet, mely elzsibbadt súlyától. Megdörzsölte szemeit. 
 - Mért nem mondtad, hogy epilepsziás vagy? - kérdezte álmos hangon. Aggódott a tegnap történtek miatt.
 - Tudod, amikor valami nem úgy történik, ahogy te akarod, elég ijesztő vagy - kezdtem neki válaszolni - a szemeid besötétednek, az állkapcsod megfeszül, a kezeid ök...
 - Tudom - mondta halkan, megbánó hangon. Ujjaival babrált, azokat nézte.
 - De te nem vagy tisztában azzal amit tettél - egyre mérgesebb voltam rá. - Én nem akartam bemenni oda és nem akartam inni! Epilepsziás rohamom volt! Érted? Most újra gyógyszert kell szednem! 2 éve nem volt már rohamom! Az érettségit is kibírtam! És most kezdhetek mindent elölről - hangom elhalkult.
 - Sajnálom - nem nézett rám, az ágylepedőt bámulta. 
Nem szóltunk többet egymáshoz. Ott ültünk néma csendben és a tegnapon gondolkodtunk. Küldtem apának egy sms-t, hogy a kórházban vagyok. Az orvos időközben volt bent nálunk viziten. Ma még bent tartanak megfigyelésen, de holnap már mehetek haza. Remek. 
Az egész nap csendben telt. Ő nem szólt hozzám, én nem szóltam hozzá. 

***

Harry visszajött a mosdóból. 
 - Harry. - mondtam halkan. Rám nézett. Szemei csillogtak, talán abban reménykedett, hogy megbocsájtok neki. Egy halvány mosoly jelent meg arcán - Azt szeretném, ha békén hagynál - a mosoly azonnal eltűnt az arcáról. 
 - M-menjek  ki? - dadogott. Talán megérezte, hogy nem így értettem.
 - Nem. Azt szeretném, ha békén hagynál. Ha többet nem keresnél.
Nem mertem a szemébe nézni. Az ujjaimmal babráltam és vártam, hogy mondjon valamit. Nem mondott semmit. Kiviharzott a teremből, az ajtót kisebb csapással zárta be. Hallottam, ahogy kint feldől valami. Biztos Ő volt. A bennem maradt levegőt kifújtam a számon. Arcomon néhány sós könnycsepp gördült le, de ezeket gyorsan letöröltem. Nem tudom, hogy mit érzek Harry iránt. Összekavarodtak a dolgok a fejemben. 

Mivel későre járt, megpróbáltam elaludni. Nehezen ment, egész éjjel forgolódtam és gondolkodtam. 

***

Reggel apa hangjára ébredtem. Örültem, hogy láthatom, mert ez egyben azt is jelentette, hogy végre elmehetek innen. Amíg apa aláírta a papírokat és megkapta a zárójelentést, addig én felvettem azokat a ruhadarabokat amiket, hozott nekem. Mire visszaért én már készen voltam. Ahogy kiléptem a kórteremből megpillantottam a széken ülő Harryt. Felnézett rám. Szemein láttam a csalódottságot.
 - Egész éjjel itt voltál? - tátogva kérdeztem tőle. Nem tudtam megszólalni. De nem is akartam, mivel apa is jelen volt
Aprót bólintott fejével. Elraktároztam a fejemben, hogy  éjjel miattam volt itt. Követtem apát a kijárat felé. Még egyszer visszapillantottam Harryre, aki fájdalmas arcot vágva nézte, ahogy távozom.

Beszálltam a kocsinkba és elhagytuk a kórházat. Az eső szemerkélni kezdett. Az ablakon legördülő cseppeket nézegettem, amíg hazaértünk. Egyből a szobámba mentem, mondtam is apának, hogy lefekszem. Kicsit furcsállotta a dolgot, mivel délelőtt volt, de mondtam neki, hogy fáradt vagyok. Bezárkóztam a szobámba és befeküdtem az ágyamba. Bevillant Harry képe. Az, ahogy ott áll a folyosón és néz. 
Ebben a pillanatban összetört bennem valami. Sírni kezdtem, pedig megfogadtam, hogy nem sírok többé. Ezt akkor tettem, amikor anyáék elváltak. Most kitört belőlem minden. Úgy bőgtem, mint egy kisgyerek. A történtek elmosódtak innentől kezdve. Álomba sírtam magam...