20. fejezet

Hii, everybody.
Megérkeztem. :) Mint észrevehettétek a blog - megint - új fejlécet kapott. Más hangulatú az egész, mert úgy döntöttem, hogy más irányba viszem a történetet, mint szerettem volna. De az maradjon titok, hogy mi lett volna és mi lesz. 
Igen, tudom, hogy régen nem hoztam részt. Kedvem sem volt, időm se, wifi se. Sajnálom. Nincs időm rá. Nem panaszkodni akarok, de ez az igazság. Tanulni sincs sok időm, most még javítanom is kell majd szünet után. Ezért úgy döntöttem, hogy a blogot ideiglenesen újra SZÜNETELTETÉSRE bocsájtom. Tényleg sajnálom. Próbálok hozni részeket, remélem, hogy havonta tudok majd felrakni részt. Rendszertelen lesz az egész. Tényleg sajnálom..
De most itt az új, ami talán egy kicsit kárpótol titeket. Ennek a vége lesz az, ami miatt a történet meg fog változni, remélem tetszeni fog:)

- Gyere be – szóltam a kopogtató Harrynek.
- Apukád engedett be – dobta le a táskáját a sarokba, lábával berúgta maga mögött az ajtót.
- Reméltem is. – néztem fel a laptopomból és Harry értetlen arckifejezésével találtam szembe magam – Rajta kívül nincs más itthon, ha nem ő lett volna, akkor egy szellem engedett volna be – magyaráztam.
Harry értetlenül meredt rám, aztán közelebb jött hozzám. Mögém állt és nézte, amit csináltam.
- Mindjárt végzek, csak még ezt elolvasom, oké? – felnéztem a fiúra, aki bólintott egyet, majd adott egy szűzies csókot a számra és leült az ágyamra. Telefonját nyomkodta, amíg én tanultam.
Kb. fél óra után végeztem mindennel. Felálltam az asztalomtól és Harryhez léptem. Szorosan mellé ültem, lábaimat átvetettem az övéin. Harry egyik kezét rátette combomra, másikkal átölelt.
- Szia – mosolygott és ajkait rányomta az enyéimre. – Készen vagy mindennel? – kérdezte, amikor elválltunk egymástól.
- Igen – mondtam fáradtan.
- Van kedved elmenni valahová? – érdeklődött kedvesen.
- Ümm, nem maradhatnák itt? Elfáradtam…
- De – mosolygott.
- Köszönöm – válaszoltam, majd megcsókoltam. Lassú csókunk elhúzódott, eldőltünk az ágyon.  Ajkaimmal csókokat szórtam különböző pontokon az arcán, majd rátértem a  nyakára. Nem felejtettem el az ígéretemet, a múltkorit visszakapja. Ajkaimmal először csókokat leheltem a nyakára, majd szívni kezdtem bőrét. Fogammal többször durvábban súroltam az érzékeny területet, aztán miután úgy gondoltam, hogy a folt eléggé látszódni fog, eltávolodtam az alattam fekvő fiútól. Harry eltűrte a hajamat, hogy rálásson a foltra, amit ő okozott tegnap. Nagy lila folt díszítette a bőrömet. Harry elégedetten mosolygott, majd a nyakához ért.
- Mondtam, hogy visszakapod – vigyorodtam el én is. – Holnap jól fog látszódni – haraptam rá az alsó ajkamra.
- Hmm. Csak ezért?
- Igen. Így mindenki tudni fogja, hogy az enyém vagy – ismételtem meg a szavait.
- Csak a tiéd – duruzsolta fülembe és megcsókolt.

Másnap

Az uszoda klóros illata töltötte meg érzékeimet. A nézők többsége már a lelátón ült, de sokan mászkáltak még. Az ölöző felé közeledtem, ahol Harry tartózkodott. A hosszú folyosón végighaladva hallottam, ahogy néhány edző biztatóan ordít a versenyzőjének. Érdekes módszer..
Megfogtam a hideg kilincset és benyitottam az öltözőbe. Harry háttal állt nekem, de ahogy hallotta az ajtócsapódást, megfordult.
- Hogy jutottál be, baby? – mosolyogva indult felém.
- Végigsétáltam a folyosón és bejöttem – ismertettem az utamat.
- Ja, jó… Azt hittem őrzik a bejáratot, de ezek szerint nem.. – gondolkodott.
- Amúgy csak sok szerencsét jöttem kívánni, kint szeretném nézni a versenyt. Szóval, sok szerencsét – pipiskedtem fel, majd adtam egy puszit telt ajkaira.
- Csak ennyit kapok? – szomorodott el.
- Majd a verseny után.
- Hmm, azért megéri sietni – vigyorgott és közelebb hajolt hozzám. Egy csókot lopott tőlem. Szó szerint.
- Hé! Ez így nem ér! – „háborodtam” föl és kimentem az öltözőből.
- Anne! Gyere már vissza! – kiabált ki. Hangján érezni lehetett, hogy jól szórakozik.
- Sok sikert Harry! –kiáltottam én is.
*
Felültem a lelátóra és a tömegen nézelődtem. Ismerős arcokat kerestem, de rájöttem, hogy nem fogok találni. Talán Harry barátai itt vannak, de még nem mutatott be nekik. Igazából még senkinek nem mutatott be. Talán szégyell engem?

A versenyzők neveit bemondták a hangszórón és egyesével jöttek ki az öltöző felőli részről. Mikor Harry jött ki, hatalmas üdvrivalgás és vastaps követte lépteit. Göndör fürtjeit elfedte az úszósapka, furcsa volt nem a látni őket. Levette az edzőnadrágot és a felsőt, amin a szponzorai logói voltak és így mindenki megcsodálhatta remekül kidolgozott felsőtestét. Alsó ajkamba haraptam, amikor megláttam. Még innen messziről is ilyen hatást kelt ki belőlem.
Az összes versenyző felsorakozott, a szemükre helyezték a szemvédőt. A duda megszólalt és Harryék beugrottak a vízbe. Az 50 méteres pályán másodikként fordult, a tömeg pedig ordítozott. Különböző versenyzők nevét kiáltva szurkoltak nekik. Harry nevét is gyakran kántálták. Én is beálltam a sorba, teli torokból kiabáltam, tudva, hogy egyébként nem hallja. De az emberben ilyenkor benne van a drukk, és izgul a versenyzőjéért. Mi is így tettünk, és vártuk, hogy Harry előrébb kerüljön. A második fordulóban és a harmadikban is tartotta a második pozíciót. Az utolsó 50 méter következett. A tömeg egyre hangosabb volt, neveket már nem lehetett kivenni a hangokból. Mindenki várta, hogy Harry kielőzze a másik versenyzőt.  A pálya felénél tartottak már és Harry hajrázni kezdett. Meghúzta az egészet és beérte a másik embert. A falat szinte egyszerre fogták meg. A két szurkolótábor egyszerre örült, mert mindketten azt hittük, hogy a „mi” versenyzőnk nyert. A kommentátor nem mondott még ki nevet, nem tudtuk ki a győztes. A tömeg egy emberként hallgatott el és várt. A kivetítő táblán bejátszották lassítva a célba érést. A képen tisztán látszott: Harry nyert. Önfeledt öröm szállt ránk, boldogak voltunk. Harry levette a fejéről az úszósapkát és vigyorogva fogadta a gratulációkat a többi versenyzőtől. Kimászott a medencéből és edzője ölelésben megszorította. Többen is gratuláltak még neki, majd bement az öltözőbe, felvenni a melegítőjét.

Vártunk, amíg elkezdődött a díjátadó ceremónia. Egyedül ültem a lelátón, telefonommal babráltam. Fura érzésem támadt, mintha figyelnének. Felemeltem a fejem a telefonból és körbenéztem. Nem láttam senkit, aki görcsösen figyelt volna, ezért visszatereltem figyelmemet a készülékre. De nem tudtam teljesen ellazulni, még mindig éreztem azt a frusztráló figyelmet, ami szinte kiégette a hátamat.
Fél óra múlva elkezdődött a díjátadó. Először a harmadik, utána a második, majd Harry jött ki. Hatalmas tapsvihar követte a lépteit. A tömeg egyik fele büszkén, a másik illendőségből tapsolt. Én és a körülöttem lévők az első kategóriába tartoztunk. Vagyis próbáltam. Nem tudtam ellazulni, még mindig éreztem, hogy néznek. Próbáltam a fiúra koncentrálni, aki a figyelem középpontjában volt, de nem ment. Harry mosolyogva figyelte az embereket a dobogó előtt. A harmadik helyezettnek átadták a díjat, és felállt a dobogó harmadik fokára. Ugyanígy tett a második is, aztán Harry következett.  Fellépett a legmagasabb fokra és a tömeg őrjöngeni kezdett. Az átadó a nyakába akasztotta az aranyérmet.
Harry büszkén mutatta fel a nyakában lógó érmet. Szemeim pedig megtalálták a zaklatómat...
Max.

19. fejezet

Hii, giirls!

Visszatértem és meghoztam az új részt!:) 
Gondolom észrevettétek, hogy a blog design átalakításon ment át. Ez most már azt hiszem a végleges:D A szövegformálás is más, hiszen Worldben írom tovább a részeket. Úgyhogy egy kicsit most minden más. A részeket remélem meg tudom írni a buszon, de mivel a 14 órás busszal járok haza (kollégista vagyok Pécsen haha, legjobb hely<3) sok az ember, és mellettem is ülnek általában, és így nem valami jó írni (ha bámulnak közben). De igyekszem minden héten új résszel jelentkezni. 
De lenne egy kérésem. Hogy légyszíves pipáljatok, mert az előző részre csak 2 pipa jött össze, ti pedig nyolcan vagytok...vagy ennyire rossz, hogy még az "elolvastam" kategóriába se tartozik bele?! Mert ha nem tetszik, akkor kérlek írjatok kommentet, amiben leírjátok, hogy mit csinálok rosszul.
Szóval ennyi lenne, jó olvasást! xx


________________________________________________________________________________

19. fejezet

- Harry! – szóltam a mellettem alvó fiúnak – Harry! Kelj fel! – noszogattam. Szemeit nem nyitotta ki, felmordult egyet és a másik oldalára fordult. – Harry, kérlek – böködtem hátát. Nem hagytam, hogy visszaaludjon.

- Mi az, Anne? – nyűgösen szólt mély hangja. Fejét felém fordította, mintha csukott szemén át is látna.

 - Mennyi az idő? – kérdeztem, majd beleharaptam alsó ajkamba.

 - Te komolyan ezért keltettél fel?! – kinyitotta szemét és egész testével felém fordult. Könyökére támaszkodott és úgy nézett rám.

- Ühümm – nevettem el magam. – Kérlek, nézd meg – kérleltem

Harry hitetlenül felnevetett és a telefonjáért nyúlt.

- 10:27. Most boldog vagy? – nézett rám.

- Igen, köszönöm. – mosolyogtam és hálám jeléül egy puszit nyomtam az arcára.

- Csak ennyit ér az, hogy felkeltettél? – pimaszul mosolygott. Újra beleharaptam az ajkamba, gondolkodni kezdtem – Ne csináld ezt bébi, kibaszott szexin nézel így ki.

- Harry, milyen nap van? – nem foglalkoztam az előbbi kijelentésével. – Hmm? – türelmetlenkedtem.

- Hétfő, miért? – válaszolt, közben elterült az ágyon.

- Basszus! Iskolába kellett volna mennem! – pattantam ki az ágyból.

- Egy napba nem halsz bele, bébi – felnézett.

- De! Ahh, mindjárt szünet és most tételeket diktálnak. Be kell mennem.

- Most már úgy is késő van, ne menj el – győzködött – Majd Poppytól elkéred az anyagot. Maradjunk még – felém nyújtotta kezét. Rövid vonakodás után elfogadtam a gesztust, Harry pedig magára húzott.

Mellkasán feküdtem, hajam körénk hullott, mint egy függöny. Közelebb hajoltam hozzá, ajkaink súrolták egymást. Éreztem, ahogy Harry levegővétele felgyorsul, a meleg levegőt egyre gyakrabban éreztem a bőrömön. Nem csókoltam meg, farkasszemet néztünk egymással. Egyből felfogta, hogy így játszunk, tehát beszállt. Szemében látszott, hogy ő nem fog kezdeményezni. Én sem akartam. Zsigereim egyre jobban vágytak rá, hogy ajkaink táncot járjanak egymáséval, de nem akartam elveszteni a „harcot”. Harryn is látszott, hogy már ő sem bírja sokáig, de tartotta magát. Ahogy én is próbáltam. De a vágy legyőzött. Erősen rányomtam ajkaimat az övéire és csókolózni kezdtünk. Telt ajkai masszírozták enyéimet, nyelve lassan, szinte kínzóan mozgott az enyémmel. Levegő hiányában váltunk el egymástól, Harry arcán letörölhetetlen mosoly húzódott.

- Én nyertem – vigyorgott.

- Te – jelentettem ki és újabb csókot kezdeményeztem.

***

Harry karjai szorosan ölelték körbe testemet, fejemet mellkasára hajtottam, így feküdtünk csendben.

- Bárcsak így maradhatnánk – mondta Harry, és kezei szorosabban fontak körbe, ujjaival bőrömet simogatta

- De el kell mennünk – csalódottan beszéltem. Én is megállítanám az időt, ha tehetném. – Nekem iskolába kell mennem, neked meg holnapután versenyed lesz – emlékeztettem.

- Ugh, Anne. Miért kell mindig ilyen ünneprontónak lenned? – kérdezte felháborodottan – Csak élvezd a pillanatot!

Pár perccel később kiszálltunk az ágyból és készülődni kezdtünk a visszautazásra. A használt tányérokat mosogattam, amíg Harry pakolt.

Hátam mögé lépett és átkarolta a derekamat. Bal kezével elsöpörte hajamat a vállamról, hogy nyakamhoz férhessen. Ajkaival szívni kezdte az érzékeny bőrt.

- Harry… - nyögtem. Nem hagyta abba a kínzásomat, folytatta, fogaival ráharapott a bőrömre. Felszisszentem a fájdalomtól, Harry pedig elengedte nyakamat. – Most így jobb? – vontam fel a szemöldökömet, amikor felé fordultam. Óvatosan megfogtam a fájdalmas területet és újból felszisszentem – Ez fáj.

- Így már mindenki tudja, hogy az enyém vagy – mosolygott. Haragudni akartam rá, de az „ártatlan” mosolya miatt nem tudtam. Megfogattam szemeimet és a füléhez hajoltam.

- Ezt még visszakapod, Styles – suttogtam.

18. fejezet

Sziasztok! Tudom azt mondtam, hogy szünetelek egy kicsit, de valahogy úgy éreztem, hogy írnom kell. Lehet kicsit nyomott lett a hangulata, de én is úgy érzem magam. Az esős,komor délután, az ugyanilyen hangulatú dalok és a tumblr-izás megtette a hatását...na mindegy. Viszont ezután tényleg szünet lesz, mert táborba megyek. Nem rizsázok többet, jó olvasást!!:) xx


Szemeimet lassan nyitottam ki egy ásítás kíséretében. Elgémberedett nyakam csontjai megroppantak ahogy fejemet felemeltem. Fáradtan néztem végig az idegen szobában. Hol vagyok? Az ismeretlen bútorok megijesztettek. Mi történt az este? Végiggondoltam a tegnap este történteket, Harryvel voltam. A gondolattok lassan cikáztak a fejemben, fáradt voltam. Talán Max is itt volt? Nem, arra nem emlékszem. Körbenéztem a szobában, valami mozgolódást láttam. Megijedtem. A reggeli homályban a látásom sem volt az igazi, így nem ismertem fel a férfialakot. Közeledett felém, az alak tisztult. Hirtelen nyugalom járta át a testemet, ahogy megpillantottam a göndör hajat. Az arc is kitisztult előttem, a mosolygós fiú odahajolt hozzám egy csókra. Lassan, fáradtan csókolt, de nekem így volt tökéletes.
 - Hogy aludtál? - kérdezte, közben felmászott az ágyra.Hátát a fal támasztotta és lenézett rám.
 - Jól, bár az ébredés után meglepődtem. Hol vagyunk? - néztem körbe a kicsi, idegen szobában.
 - A tó melletti kis házban. Régebben a szüleimmel és a testvéreimmel jártunk ide. Ez a miénk. De a bátyám halála óta nem voltam itt. - hangja az utolsó mondatnál elhalkult. Szomorúan mosolygott rám. Szörnyű volt nézni, hogy valami bántja. Szemei csillogtak a szomorúságtól.
Hozzámásztam és átöleltem. Nem tudtam többet tenni, de ebbe az ölelésbe beleadtam mindent. Hogy bár még nem történt velem, átérzem és mellette vagyok. Szorosan öleltem, szemeimet lehunytam. Kezeiben szinte elvesztem, szorosan tartott magához. Talán pont erre volt szüksége, egy ölelésre. Úgy éreztem tudtam neki segíteni. El akarom feledtetni vele a rossz emlékeik.
 - Elmesélem - suttogta a fülembe. Elengedtem testét, hogy a szemébe tudjak nézni.
 - Nem kell - válaszoltam. Nem akarom erőltetni, hogy erről beszéljen, ha nem akar.
 - De én el szeretném mondani - jelentette ki a lehető leghatározottabban.

Harry szemszöge, visszatekintés:

A bárból sétáltunk ki Kevinnel. Éppen a poénján röhögtünk, amikor elestem. Az alkohol hatása miatt közelebbről is  megnézhettem a betont. A hideg kő lehűtötte lángoló testemet.  Kevin röhögve nyújtotta felém a kezét, bár már ő sem állt biztosan. Elfogadtam, mert magamtól nem tudtam volna felállni. Erősen megmarkoltuk egymás tenyerét és felhúzott..volna, ha nem esik el. Hátamat a beton tartotta, Kevin pedig rám esett. Együtt nevettünk a szerencsétlenségünkön. Újra megpróbáltunk felállni egymást támogatva. Sikeresen álltunk meg lábainkon és lassan, de viszonylag biztosan közeledtünk a kocsim felé. Kinyitottam a kocsiajtót és beültünk.
 - Harry, biztos, hogy így tudsz vezetni? - kérdezte a bátyám illuminált állapotban.
 - Biztos - vonogattam a vállamat - Te se tudsz és valahogy haza kell jutnunk - nevettem.
Bekapcsoltuk a biztonsági öveinket és beindítottam a motort.
 - Hey, nem szedtél fel egy csajt sem Styles - ugratott és közben könyökével lökdöste a vállamat, így zavarva a vezetésben. Az utcák szinte kihaltak éjszaka. Csak néhány autót és pár sétáló embert lehetett látni. Kevin egyik lökése nagyobbra sikerült és az autó oldalra húzódott. Amennyire tudtam, visszahoztam egyenesbe, de még így is ferdén mentem. A másik sávban.
 - Te viszont igen! Ki volt az a vörös? - vihogva pillantottam bátyámra. Önelégült mosoly jelent meg ajkain. Válaszolni akart. De már nem maradt rá ideje. Egy autó nekünk jött. Az ablak betörött, a szilánkok szanaszét repültek a kocsiba. Előttem kinyílt a légzsák, Kevin előtt nem. A szilánkok az arcát érték, sebeket ejtettek rajta. Egy lökést éreztem. Belecsapódtunk egy fába. Az autó teljesen tönkre ment. Bal kezemet nem éreztem, eltört. Eszméletemnél voltam, az alkohol kiszállt a fejemből. Kevinre pillantottam. Az arca teljesen véres volt, nem mozdult. Torkán folyt le a vér. Ledermedtem. Nem tudtam gondolkodni, a sokk átjárta a testemet. Segíteni akartam neki, de nem tudtam, végtagjaim nem mozdultak. Könnyes szemmel néztem a bátyámat. Az agyamig eljutottak a történtek. Nevét ordítottam. Nem halhatsz meg!  Kiszabadítottam magam a biztonsági öv szorításából és közelebb húzódtam hozzá. Próbáltam neki segíteni, de nem tudtam. A szirénák hangját hallottam kintről.

Anne szemszöge, jelen:

 - É-én nem akartam, hogy így legyen - suttogta. Arcán egy könnycsepp gördült le. Szörnyű volt hallani, hogy mit élt át.
 - Harry, én úgy sajnálom - suttogtam, nem volt erőm hangosabban beszélni. Kezembe fogtam ujjait, próbáltam megnyugtatni. Nagyon zaklatott volt és szomorú. Megszakadt a szívem, ahogy láttam sírni. Az ágyon feküdtünk. Eddig az oldalamon fekve hallgattam, ő is ugyanebben  pózban volt. Közel mentem hozzá és átöleltem. Kezét áttette a vállam felett, lábát is átvetette rajtam, teljesen elfedte testemet. Arcát vállamba temette és ott sírt. Nem tudtam mit tenni vele, teljesen megdöbbentett, hogy annak az magabiztos, erős fiúnak ilyen oldala is van. Pólómat teljesen eláztatta könnyeivel, de nem érdekelt. Keservesen zokogott, én csitítani próbáltam. Borzalmas, amikor látsz valakit sírni, akit szeretsz. Fáj. Belegondoltam, hogy mi lenne velem, ha meghalna az egyik kistestvérem, akikkel bár alig találkozom, imádom őket. Ha meghalnának, abba én is belehalnék. És ha ez mind az én hibámból történne. Fogalmam sem lenne mi történne velem. Harrynek pedig ezzel kell élnie. Szembe kell néznie ezzel a tudattal nap, mint nap.
Harry elengedett, megtörölte szemeit és rám nézett.
 - Köszönöm - suttogta. Nem értettem, mire gondol.
 - De mit? - kérdeztem súgva. Közel voltunk egymáshoz, ajkaink súrolták egymásét.
 - Hogy elmondhattam. Senkinek nem mondtam még ezt el - susogta, majd lágyan megcsókolt. Ajkai még remegtek, próbáltam lenyugtatni számmal.
Egész nap egymással szemben feküdtünk, csak ritkán keltünk fel. Csönd uralkodott a kis házban, nem kellett beszélnünk. Így volt tökéletes. Nem csinálni semmit, csak egymás mellett lenni és feküdni. Ez jelentett nekem mindent...

Kérlek hagyj kommentet és pipálj. Köszönöm. xx

17. fejezet

Sziasztok! :) Meghoztam a 17. fejezetet. Lett amilyen lett.. A következő nem tudom mikor jön, lehet, hogy csak szeptemberben...Addig is jó olvasást, remélem tetszik majd.  Kérlek pipáljatok és kommenteljetek. Köszönöm!

xx, Virág

Álmosan keltem ki az ágyból, nem sokat tudtam aludni az éjszaka. Szemeim összeragadtak a könnyeimtől. Nehézkesen sétáltam el a fürdőszobámig. Csoszogásom visszhangzott a fürdőben. A tükör felé pillantottam. Örömmel vettem tudomásul, hogy a hajam teljesen kócos a forgolódástól és a szemem piros a sírástól. Egy hangos sóhajjal nyugtáztam kinézetemet. Levettem magamról a tegnapi ruháimat és beléptem a zuhany kabinba. Megnyitottam a csapot és hagytam, hogy a forró víz áztassa a bőrömet. Hosszú ideig folyattam magamra a vizet, mire kiszálltam.  Vizes tincseimre és testemre rátekertem egy-egy törülközőt, majd kiléptem a fürdőből. A fülledt melegből kilépve jól esett a szobai hőmérséklet, könnyebben vettem a levegőt. Felöltöztem tiszta ruhába és megszárítottam a hajam. Kisminkeltem magam, hogy eltüntessem a sápadtságot és a szemem alatt húzódó sötét karikákat. A tükörképem láttán bólintottam, tűrhető festek.
Lesétáltam a konyhába, hogy készítsek magamnak reggelit. Egy bögre forró teával és pirítóssal indultam vissza a szobámba. Bekapcsoltam a tévémet és enni kezdtem.  Unottan kapcsolgattam az adók között, nem találtam semmi olyat, ami lekötötte volna a figyelmemet. A kapcsolgatást abbahagytam valami reggeli betelefonálós műsornál és elbambultam. A telefonom megcsörrent az asztalomon, mire ijedtemben összerázódtam. Megijedtem, azt hittem, hogy Max az. Féltem  a készüléktől, ezért óvatosan nyúltam felé, mintha bármelyik pillanatban megtámadhatna.  Lepillantottam a kijelzőre és egyből megnyugodtam. Harry volt.
 - Szia édes - szólt bele rekedtes hangján.
 - Jó reggelt - köszöntöttem.
 - Jobban vagy már?
 - Egy kicsit - vallottam be. Talán egy picit nyugodtabb vagyok, mint tegnap este, de az a mondat, hogy még "Nincs vége" nem hagy nyugodni...
 - Akkor jó - érezni lehetett a hangján, hogy megkönnyebbült. - Van kedved este találkozni?
 - Igen - válaszoltam - Au!
 - Mi történt??? - megijedt.
 - Elégettem a nyelvemet a teával - fájdalmasan nyögtem a telefonba. Pár másodperc hallgatás után Harryből önfeledt nevetés tört ki. - Hé! Ez nem vicces! Tényleg fájt - szomorú arcot vágtam, de ajkam hamar mosolyra húzódott a nevetés hangján. Mint egy angyal nevetése.
 - Jó, befejeztem - mondta komolyan, de éreztem, hogy még mindig jól szórakozik rajtam. - Majd én meggyógyítom.
Arcomat pír öntötte el a szavaitól.
 - Oké - mondtam zavartan, miközben egy tincsemet csavargattam az ujjaim között.
 - Most mennem kell. Este találkozunk, hétkor felveszlek, melegen öltözz! - figyelmeztetett.
 - Rendben. Szia, Harry. - kinyomtam a telefont.

***

A lépcső alján ültem és Harryt vártam. Ujjaimmal babráltam, amikor csöngettek. Felpattantam a lépcsőfokról és az ajtóhoz siettem.  Kinézetem a kukucskálón, hogy biztos legyek, hogy Harry az. Azt hiszem kicsit paranoiás lettem a Max-ügy miatt... Kinyitottam az ajtót és mosolyogva fogadtam az ajtó keretnek támaszkodó fiút.

 - Szia gyönyörű - széles vigyorra húzta száját, gödröcskéi is látszódtak.

 - Szia - mosolyogtam, s megcsókoltam. 

 - Mehetünk - kérdezte, amikor eltávolodtunk egymástól. Bólintottam, majd becsuktam magam mögött az ajtót. 

 - Hova megyünk - érdeklődtem.

 - Titok - mosolygott és kinyitotta a kocsi ajtaját nekem.

Harry beindította a motort és kikanyarodtunk az utcánkból. Próbáltam figyelni a táblákat, hogy merre autózunk, de nem tudtam rájönni. Majd' félórát utaztunk, amikor megállt az autó. Nem ismertem fel a környéket, egy erdő szélén álltunk. Harry kivett a csomagtartóból egy kosarat és tenyerét becsúsztatta az enyém közé.  A sötét erdőben sétáltunk, de nem féltem. Megbíztam Harryben.  Egy ösvényen mentünk, a sötéttől nem láttam a végét. Ahogy egyre beljebb sétáltunk kezdett kitisztulni előttem a látvány. A faágak eltűntek és megláttam a tiszta égboltot. Az eget kémleltem, amikor a lábam besüppedt a homokba. Lenéztem, a földes utat hirtelen átváltotta a homok. Előre pillantottam és megláttam egy tavat. A csillagok és a hold tükröződött sötét vizén. Ámulattal néztem  a gyönyörű helyszínt.

 - Na? - fürkészett Harry mosolyogva.

 - Csodálatos - még mindig a tavat néztem.

 - Gyere - húzott maga után. 

Megálltunk egy tűzgyújtó helynél, ahova már ki volt készítve a fa. Harry meggyújtotta és a tűz megvilágította tökéletes arcát. Odasétált a kosárhoz és kivett belőle egy plédet, amit kiterített a homokon. Szemeimmel követtem mozdulatait. Ráfeküdt a plédre és kinyújtotta a kezét, amit megfogtam. Lehúzott maga mellé. Mindketten az oldalunkra feküdtünk és csak néztük egymást. 

 - Min gondolkodsz? - kérdezte Harry mosolyogva.

 - Hogy hogyan lehet valaki ennyire gyönyörű - suttogtam. Tényleg erre gondoltam. Felültem törökülésbe és onnan néztem tovább Harryt. Harry is felült, így újra szembe kerültünk egymással. Közelebb jött hozzám, állát az enyémnek döntötte, arcomat a kezei közé vette.

 - Itt egyedül te vagy gyönyörű - mondta, majd megcsókolt. Nyelveink lassú táncot jártak egymáséval. Lassan hátradőltünk, én voltam alul, Harry pedig fölöttem. Kezei testem mellett voltak, azon támaszkodott. Egyik kezemmel vállát fogtam, másikkal puha hajába túrtam. Meghúztam tincseit, mire belenyögött a számba. Lábaimat dereka köré csavartam, közelebb húztam magamhoz. Zihálva váltunk el egymástól. Harry zöld szemei ragyogtak a sötétben, csodálatosak voltak. Levettem lábaimat derekáról, Ő pedig feltápászkodott.

 - Éhes vagy? - kérdezte.

 - Ömm, igen - válaszoltam.

Harry odalépett a kosár mellé és kivett belőle két szendvicset. Az egyiket átnyújtotta nekem, aztán leült a másikkal a kezében mögém. Lábát szétnyitotta, mellkasa a hátamnak simult.  Szabad kezével átölelte derekamat, és enni kezdett. Miután elfogyasztottuk a szendvicseket, Harry a vállamra tette az állát és mind a két kezét derekam köré fontam. 

A hullámzó tavat néztük, miközben az Ő szívdobogását hallgattam.

A folytatásról...

Sziasztok! Mint látjátok még nem a következő fejezetet hoztam - már íródik - hanem a folytatásról szeretnék beszámolni nektek...Mivel nemsokára szeptember és ugye iskola, ezért rendszer lesz bevezetve. Kollégista leszek, a közeljövőben kapok egy laptopot és ezen fogom majd a részeket írni a hazafelé vezető úton. Az út majd' 4 óra haza (Pécs-Zalaegerszeg, csak egy kicsit hosszú az út...xd) szóval szerintem ha nem leszek túlságosan fáradt és nem alszok be az úton, akkor megtudok írni majd írni egy részt. Azt nem tudom, hogy van-e a buszon wifi, ezért SZOMBATONKÉNT lesz majd rész. Ha nem sikerül minden szombaton részt feltenni, azért előre bocsánatot kérek...
A másik blogomra, a Tune hasonlóképpen így fog működni, viszont ott a visszafelé vezető úton fogok írni (vasárnap) és hét közben teszem majd fel a részeket, nem tudom melyik nap.
Mindkettőre fog a héten érkezni rész, de az utánuk levőt nem tudom mikor leszek képes megírni...lehet, hogy csak szeptemberben. Ennek az az oka, hogy egy hétig unokatesómnál leszek, nem tudom, hogy mennyire tudok netközelben lenni, utána pedig táborba megyek. Azután már nagyon közel lesz a szeptember 1. és a leköltözésem Pécsre, szóval vásárlás, vásárlás, vásárlás, búcsúzkodás barátoktól/családtól. Bár ezek már most is elkezdődtek, ezért nincs mostanában erőm részt írni. Egyébként ajánlom nektek, hogy menjetek el a pesti vidámparkba ha tehetitek, mert idén van nyitva utoljára és nagyon jóóóó:DD Én tegnap voltam barátnőimmel és imádtuk:D
Szóval nemsokára hozom az új részt, utána pedig szeptemberben jelentkezem újra...

Xxx, V.

16. fejezet

 - M-Max - kérdeztem, de a hangom olyan erőtlen és halk volt, hogy én is alig hallottam.
 - Szia, Anne - vigyorgott önelégülten. Nem tudtam megszólalni. Úgy éreztem, hogy nemsokára összeesek. Lábaim elgyengültek, a fülemben lüktetett a vér. Belekapaszkodtam Harry erős kezébe, hogy valami támaszt találjak magamnak.
 - Ti ismeritek egymást? - kapkodta a fejét idegesen Harry köztem és Max között.
 - Hát nem mesélt rólam a kis barátnőd? Én vagyok a srác, akit börtönbe küldött - mondta gúnyosan és kinyújtotta a karját, hogy kezet fogjon a barátommal.
Harry ajkai először szétnyíltak, majd erősen összeszorította őket. Az első reakcióját visszafogta. Állkapcsa erősen megfeszült, ujjait ökölbe szorította. Meredten bámult Maxre, azt hiszem elszámolt tízig. Nem tudott lenyugodni, a fejében látszólag megvilágosodott minden, amit tud a dologról. Lesütöttem a szemem, mikor kirántotta karját az ujjaim közül.
 - Te patkány! - ordította. A következő kép az volt, hogy Max a földön fekszik. Az emberek a két fiúra figyeltek. Harry tovább folytatta volna az ütéseit, amikor megpróbálkoztam a lehetetlennel. Megfogtam a felkarját, majd hátrébb húztam - Hogy bánhatsz így egy nővel?
 - Harry, kérlek ne! - mondtam, miközben könnyeim lefolytak az arcomon. A fiú egy pillanatra megállt és elgondolkodott. Otthagyta Maxet, megragadta a karomat és futni kezdett. Még magam mögött hallottam, ahogy Max azt mondja "ennek még nincs vége". Harry törte előttünk az utat,  amíg ki nem értünk a tömegből. Az utcán megálltunk én pedig lihegve néztem rá, miközben még mindig sírtam. Nem tudtunk egymásnak mit mondani, még a történteken gondolkodtunk. Hirtelen megöleltem, szorosabban, mint eddig valaha. Arcomat a nyakának döntöttem és sírtam. Viszonozta az ölelésemet, közben a hátamat simogatta nyugtatásképp. A gesztus kicsit lenyugtatott, de a könnyeim még mindig folytak. Harry eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.
 - Nyugi baby, minden rendben lesz - rekedtes hangja megütötte fülemet a csendes utcában. Erőtlenül bólintottam, Harry pedig homlokomra puszilt és újra átölelt. Mélyen beszívtam az illatát, majd felemeltem fejem a válláról.
 - H-haza kísérsz? - néztem rá könnyes szemekkel.
 - Persze - mondta és rákulcsolta az ujjait az enyéimre.
Az utat csendben tettük meg, mindketten a történteken gondolkodtunk. Nem kérdezett semmit, tudja, hogy Max az, aki évekkel ezelőtt megerőszakolt, tudja, hogy börtönben volt és tudja, hogy bosszút akar állni. Rajtam.

***

Az ajtónk előtt álltunk és a gyér utcai világításban néztünk egymásra. 

 - Jól vagy? - kérdezte.

 - Nem tudom - válaszoltam vékony, erőtlen hangon.

 - Ne aggódj, nem engedem, hogy az az állat bántson - motyogta és közben álla megfeszült. Nem láttam még ennyire  idegesnek ezelőtt.  - Menj be, nem akarom, hogy megfázz - mondta, majd közelebb húzva magához megcsókolt.

 - Köszönöm - suttogtam két csók között. 

 - Ezt ne köszönd meg Anne. Nem engedem, hogy bántsanak. - mondta, én pedig halványan elmosolyodtam és utoljára megcsókoltam.

 - Jó éjt - köszöntem el halkan.

 - Neked is. És nyugodj meg, nem lesz semmi baj - megfordult és hazament. A sötét utcában néztem a távolodó alakját és hatalmasat sóhajtva beléptem a házunkba.

Apa a dolgozószobában volt, így bementem hozzá. Mosolyogva köszöntött, de miután látta a kisírt szemeimet, azonnal elkomorodott - Mi történt? - fürkészett.

 - Apa...Maxet kiengedték - mondtam lesütött szemekkel.

 - Mi? Ezt honnan tudod?

 - Harryvel voltunk bent a városban, kimentünk a vásárba és ott fellökött. Harry azonnal utánament, Max pedig provokálta...

 - Te jól vagy? - kérdezte riadtan

 - Testileg igen, lelkileg nem annyira - vallottam be - azt mondta, hogy még "nincs vége" - néztem apára.

 - Ezt hogy érteni? - kérdezte idegesen.

 - N-nem tudom - gördült le egy újabb könnycsepp az arcomon. - De most inkább felmegyek a szobámba, jó éjt. 

Kiléptem a szobából és felmentem a lépcsőn. Becsuktam magam mögött az ajtómat. Az ágyamra zuhantam és gondolkodtam. Minden rendben lesz. Motyogtam magamnak és újra könnyezni kezdtem.

(Kérlek hagyj kommentet, vagy pipálj. Köszönöm. xx)

15. fejezet

Az uszoda előtt álltam és a telefonom képernyőjén húzogattam az ujjaimat. Lábaimat kereszteztem egymás előtt, s az órára pillantottam. Lassan ki kell jönnie. Felnéztem a telefonból és tekintetemet körbevezettem az uszoda körüli kis területen. Semmi ismerős arcot nem láttam ezért újra a telefonomra  vetettem szemeimet. A félhomályban megvilágította az arcomat a kijelző fénye. Belemerültem a telefonomba, amikor két kéz hátulról megfogott. Ijedtemben megugrottam.
 - Megijedtél? - kérdezte egy ismerős hang. Megfordultam, s megláttam Harryt.
 - Kicsit -szépítettem, mert igazából a szívbajt hozta rám. A pulzusom az egekbe ugrott egy pillanat alatt.
Közelebb hajoltam hozzá, s megcsókoltam. Kezeimet összekulcsoltam a tarkójánál.
 - Van kedved sétálni? - kérdezte, mikor ajkaink elváltak egymásétól. Bólintottam, majd megfogtam a kezét. A parkoló felé sétáltunk, azt hittem azért megyünk erre, hogy levágjuk az utat, de Harry a kocsijához lépett és kinyitotta nekem az ajtót.
 - Nem azt mondtad, hogy sétálni megyünk? - néztem rá a lehető legértetlenebbül. Harry felnevetett, szerintem az arckifejezésem miatt, aztán megszólalt:
 - De. De előtte hazadobjuk a táskámat, aztán utána megyünk - nézett rám mosolyogva.
 - Ó. Oké. - értettem meg és beszálltam az autóba. Harry megkerülte elölről és beült. A táskáját hátradobta a hátsóülésre, majd beindította a motort. A kivilágított várost néztem, miközben utaztunk. Fejemet Harry felé fordítottam. - Milyen volt az edzés? - kérdeztem.
 - Fárasztó - pillantott rám és elmosolyodott.
 - Akkor ne maradjunk inkább otthon? - érdeklődtem.
 - Szeretnél inkább otthon lenni? - perverzül vigyorgott. Játékosan belebokszoltam a vállába, miközben mosolyogtam.
 - Rossz vagy, Styles!
 - Te kérdezted - nevetett - Menjünk sétálni - mondta és leparkolt a háza előtt. Kiszálltunk az autóból és a lakásához mentünk. Harry kinyitotta az ajtót, bedobta a táskát a kanapéra és visszacsukta. - Mehetünk!
 - Hova? - kíváncsiskodtam.
 - Majd meglátod - mosolygott le rám.
 - Hát jó - vontam meg a vállam. Úgyse mondaná el, minek erőlködjek?  - Hol lesz a versenyed és mikor? - jutott hirtelen eszembe a tegnap említett verseny.
 - Itt lesz, jövő héten csütörtökön. Nekünk nem kell messzire menni.
 - Nekünk?
 - Eljössz, nem? - állt meg az utca kellős közepén. Meglepődött arcot vágott, biztos volt benne, hogy elkísérem.
 - Persze, hogy elmegyek - mosolyogtam. Érdekes volt látni a reakcióját, ahogy egyik pillanatról a másikra változik a hangulata.
 - Örülök - megkönnyebbülve mosolygott vissza rám.
A hidegben sétáltunk az ismerős környéken. Megláttam a kis bódékat és a karácsonyi hangulatban feldíszített teret. Az Adventi vásárra jöttünk.
 - Remélem nem baj, hogy ide jöttünk - fürkészett Harry, a reakciómat várva.
 - Dehogy baj! - tekintetemet nem vettem le a díszekről és a hatalmas forgatagról - Menjünk - húztam magam után a fiút.
Imádom a karácsonyi vásárokat, a hangulatát, az illatokat, a fényeket, a zenét. Egyszerűen jó sétálni, nézelődni, gofrit enni, meleg italokat inni. Az egész olyan hangulatos. Mindenki várja az ünnepeket, vásárol.
A tömegben lassan lépkedtünk aztán beálltunk egy bódéhoz, ahol italt rendeltünk. Én forrócsokit kértem, Harry pedig forralt bort. Kiálltunk a sorból és a meleg italokat megfújva haladtunk tovább. Beleittam a csokimba. Elemeltem a bögrét a számtól, mire Harry nevetni kezdett.
 - Mi az? - kérdeztem mit sem sejtve.
 - Semmi - közelebb hajolt és finoman megcsókolta a felső ajkam szélét. - Finom a tejszínhab - mosolygott.
 - Ó, hát, kösz - motyogtam zavartan. Harry hangosan felnevetett, aztán jobb kezével átkarolta a derekamat.
 - Menjünk - mondta és tovább sétáltunk a bódék között. A tömegben az emberek kissé lökdösődtek, ebből természetesen én is kaptam. Egy magas férfi erőteljesen nekem jött, amitől elszakadtam Harrytől és a hideg, nyirkos földre estem. Harry azonnal felsegített a talajról és miután az állapotomról érdeklődött, otthagyott és a fiú után igyekezett. Eltűnt az emberek között én pedig utána siettem. A tömegben sűrű bocsánatkérések közepette törtem magam előtt az utat, és fejemet ide-oda kapkodva kerestem a barátomat. Az idegen fiú háttal állt nekem, Harry pedig a srácot osztotta ki. Ideges volt, miközben beszélt. Odasiettem hozzájuk, hogy elrángassam onnan Harryt, mielőtt nagyobb baj történne. Megálltam a barátom mellett és arra készültem, hogy elmenjünk, amikor ránéztem a másik fiúra. A lábam a földbe gyökerezett a döbbenettől. A fiú elégedetten mosolygott amikor rájöttem, hogy ki ő, Harry pedig a fejét kapkodta közöttünk.
 - Anne, mi a baj? - kérdezte aggódva.
 - M-Max?

Kérlek hagyj kommentet, vagy pipálj! Köszönöm! xx